Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gamper-kupa: nevetséges öngól akadályozta meg az Arsenal győzelmét a Barca ellen – videóval

A Barcelona 54. alkalommal rendezte meg a klub alapító elnökének tiszteletére a Joan Gamper-kupát, amelyet 2013 óta minden vendége ellen otthon tartott. Az idei ellenfele az Arsenal volt, amely együttes korábban még sohasem kapott meghívót a mérkőzésre, viszont hiába vezettek, a győzelmet már nem tudták megszerezni, így ismét a hazai csapat emelhette magasba a trófeát. 

Forrás: FC Barcelona Twitter

Az első félidőben a játék képe kiegyensúlyozott volt, a vezetést viszont az Arsenal szerezte meg a 36. percben, miután Özil passzából Aubameyang Albát otthagyva lőtte el a katalánok új kapusa, Neto mellett a labdát. A szünetig remekül védekeztek az angolok, amivel a katalán gárda játékosai nem tudtak mit kezdeni.

A második játékrészben már feltámadt a a Barcelona, és közel álltak ahhoz, hogy egyenlítsenek.Ez végül a 69. percben érkezett, bár nem egy katalán játékostól, hanem az Arsenal középpályásától, Maitland-Nilestól. Az angol játékos olyan szerencsétlenül próbálta hazaadni a labdát, hogy az a kapuban kötött ki, és ezzel összehozta az egyenlítést a Barcának. Az öngól végleg elvette az angol csapat kedvét a játéktól, és végül a 90. percben Luis Suarez találatával megszerezte a katalán együttes a vezetést, és egyben a győzelmet is.

Barcelona-Arsenal: 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Maitland-Niles (69. – öngól), Suarez (90.) ill. Aubameyang (36.)
Sárga lap: Alba (26.), Wague (67.), Lenglet (74.) ill. Ceballos (74.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=8AFlvp8CFuc