Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: döntött az UEFA a Honvéd óvásáról – HIVATALOS

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette a döntését a Budapest Honvéd óvását illetően, amit a magyar klub az Universitatea Craiova elleni Európa-liga-selejtező visszavágójára nyújtott be a hosszabbítás utolsó percében történt botrányos események miatt.

Forrás: Bogdan Danescu/MTI/EPA

A Budapest Honvéd sajtóosztálya arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az UEFA elutasította a klub óvását. Alább tartalmi változtatás nélkül közöljük a honvedfc.hu-n megjelent közleményt.

„Döntött az UEFA a Budapest Honvéd óvásáról: hiába a botrányos craiovai mérkőzés, az európai szövetség elutasította klubunk beadványát, és a pályán elért eredményt hagyta jóvá. Ami azt jelenti, hogy a Honvéd – veretlenül! – búcsúzott az Európa-ligától, míg az Universitatea Craiova csütörtökön fogadhatja a görög AEK Athént.

A hétfői nap folyamán az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága tárgyalta klubunk óvását, s azzal indokolták az elutasítást, hogy véleményük szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét.”

Az UEFA 60 ezer eurós pénzbüntetéssel és három zárt kapus mérkőzéssel sújtotta a Craiovát.