Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter ismét megkörnyékezte a Barca játékosát – sajtóhír

Az aktuális olasz sajtóhírek szerint a jelentős nyári átalakuláson keresztül menő Inter csapata ismét kiszemelte a Barcelona rutinos középpályását, egyenesen a vezetőedző kérésére…

A milánói csapathoz közeli, FCInterNews értesülései szerint az Inter együttese ismét megkísérli a korábban már kiszemelt, Arturo Vidal megszerzését az FC Barcelona csapatától, a forrás szerint ezúttal kölcsönben csapatnának le a chilei játékosra.

Mint ismeretes, a Nerazzurri már tavaly nyáron is kacérkodott a 32 esztendős középpályás leigazolásával, aki akkor azonban a Bayern Münchentől való távozását követően a katalánok ajánlatát fogadta el. Vidal múlt szezonja ráadásul egyáltalán nem is sikerült rosszul a Blaugrana színeiben, hiszen 33 bajnoki pályára lépéssel együtt összesen 53 tétmeccsen viselhette a csapat mezét a 2018-2019-es idény során.

Az Inter mellett szólhat Vidal számára, hogy együtt dolgozhat Antonio Contéval, aki annak idején 2011 és 2014 között volt az edzője e Juventus csapatánál, és az olasz lapok szerint a korábbi szövetségi kapitány ugyancsak szívesen látná viszont a chileit aktuális klubjánál.

FC Barcelona – Transzfer térkép

Érkezők: Antoine Griezmann (Atlético Madrid – 120 millió), Frenkie de Jong (Ajax – 75 millió), Murara Neto (Valencia – 26 millió), Junior Firpo (Real Betis – 18+12 millió), Emerson (Atlético-MG – 12 millió), Marc Cucurella (Eibar – 4 millió).
Távozók:  Malcom (Zenit – 40+5 millió), Jasper Cillessen (Valencia – 35 millió), André Gomes (Everton – 25 millió), Paco Alcácer (Dortmund – 21 millió), Denis Suarez (Celta Vigo – 12,9 millió), Marc Cucurella (Getafe – kölcsönbe), Thomas Vermaelen (Vissel Kobe – ingyen)

Internazionale – Transzfer térkép

Érkezők: Antonio Conte (edző – legutóbb Chelsea), Valentino Lazaro (Hertha BSC – 22 millió), Gabriel Barbosa (Flamengo – ingyen), Diego Godin (Atletico Madrid – ingyen),  Stefano Sensi (Sassuolo – kölcsön), Nicoló Barella (Cagliari – 10+40 millió).
Távozók: Luciano Spalletti (edző – ?), Andrea Pinamonti (Genoa – 18 millió) Ionut Radu (Genoa – 8 millió), Cristian Ansaldi (Torino – 2,5 millió), Rey Manaj (Albacete – 2 millió), Radja Nainggolan (Cagliari – kölcsön)