Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

David Luiz nem jelent meg a Chelsea edzésén – sajtóhír

Angol sajtóértesülések szerint David Luiz így akarja tudatni a londoni klubbal, hogy távozni akar, ráadásul a városi riválishoz. 

Forrás: Shaun Botterill/Getty Images

Az angol Telegraph információi szerint David Luiz nem volt hajlandó megjelenni a Chelsea edzésén. Az ok, hogy el akarja érni, hogy elengedjék a városi rivális Arsenalhoz, pedig májusban írt alá egy két éves szerződéshosszabbítást a Chelsea-vel. A hírek szerint a két klub már fel is vette a kapcsolatot egymással, és sietniük kell, ha le szeretnék zárni az üzletet, mert az angol  transzferidőszak holnap zárul.

A londoni kékek nem szívesen válnának meg a védőtől, mivel a FIFA februárban megbüntette a Chelsea-t, így a klub nem szerződtethet játékost a jelenlegi és a következő átigazolási időszakban. A fellebbezést beadták a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), de végleges döntés még nem született.

David Luiz először 2011-ben igazolt a Chelsea-be a Benficából, és ott is játszott egészen 2014-ig, amikor úgy döntött, hogy a PSG-ben folytatja pályafutását. Itt viszont csak két évet töltött, majd visszatért a londoni klubhoz.

Chelsea – Transzfer térkép

Érkezők: Frank Lampard (edző – Derby County), Matteo Kovacic (Real Madrid – 45 millió), Tiemoué Bakayoko (AC Milan – kölcsönből vissza).
Távozók: Maurizio Sarri (edző – Juventus), Eden Hazard (Real Madrid – 100 millió), Eduardo Carvalho (Braga – ingyen), Gary Cahill (Crystal Palace – ingyen), Gonzalo Higuain (Juventus – kölcsönből vissza), Alvaro Morata (Atletico Madrid – kölcsön), Ethan Ampadou (RB Leipzig – kölcsön).

Arsenal – Transzfer térkép

Érkezők: Nicolas Pépé (Lille OSC – 80 millió), William Saliba (Saint-Etienne – 30 millió), Gabriel Martinelli (Ituano FC – 6 millió), Dani Ceballos (Real Madrid – kölcsönbe).
Távozók: Laurent Koscielny (Bordeaux – 5 millió), David Ospina (SSC Napoli – 3,5 millió), William Saliba (Saint-Etienne – kölcsönbe), Aaron Ramsey (Juventus – ingyen), Petr Cech (visszavonult), Danny Welbeck (? – ingyen), Stephan Lichtsteiner (Bordeaux – ingyen).