Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El-selejtező: Holman Dávid góljával nyert a Slovan – videóval

Folytatódott az Európa-liga harmadik selejtező köre a szlovák Slovan Bratislava és az ír Dundalk összecsapásával. Egy kiegyenlített első félidő után a szlovákok vették át az irányítást, amellyel végül egy szolid előnyt is elértek, de így is nehéz visszavágó vár rájuk. Nagy szerepe volt ebben a magyar csatárnak, Holman Dávidnak. 

Forrás: irishmirror.ie

Kiegyenlített első félidőt játszott a Slovan és a Dundalk, mindkét csapat a támadásokra épített. A 28. percben a hazaik kerültek helyzetbe, de Moha lövése centikkel elkerülte a kaput, majd két perccel később már az írek kerültek ziccerbe, de Duffy helyzetét a kapus védte bravúrral. Ez így folytatódott a szünetig, de gólt egyik csapat sem szerzett.

A második játékrészben viszont már egyértelműen a Slovan volt fölényben. Már az 51. percben hatalmasat kellett védenie a vendégek kapusának Gary Rogers lövésénél, a 72. percben pedig egy veszélyes fejest kellett hárítania. Már úgy tűnt, hogy marad a gól nélküli döntetlen, amikor a 87. percben a magyar Holman Dávid vágott be egy kipattanót a jobb alsó sarokba. A 92. percben ott volt a lehetőség az egyenlítésre a Dundalk számára, de Georgie Kelly fejesét Dominik Greif fantasztikus bravúrral védeni tudta, így az 1-0 maradt a végeredmény.

Slovan Bratislava – Dundalk: 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Holman (86.) ill. –
Sárga lap: De Marco (44.), Sporar (65.) ill. Cleary (90+2.)
Kiállítás: – ill. –