Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL-csapattal egyezett meg sztárjáról a Juventus – sajtóhír

A korábban a Manchester United csapatával hírbe hozott argentin klasszis átigazolásával kapcsolatban a Juventus elfogadta egy másik angol klub ajánlatát…

A Daily Mail beszámolója szerint a Juventus csapata elfogadta a Tottenham együttesének 69 millió font értékű ajánlatot Paulo Dybala átigazolásával kapcsolatban, így már “csak” az argentin játékoson múlik, hogy szeretne-e a londoni gárdához szerződni, miután korábban a Manchester United közeledését ő maga utasította vissza.

A 25 éves argentin támadó 2015-ös megszerzése óta 182 mérkőzés alatt 78 gólt szerzett a Juventus színeiben, ám annak ellenére, hogy korábban érintetlennek hitték, CR7 érkezése óta tavaly rendre kiszorult a kezdőből, és a klub vezetése egyre nyitottabb az eladására, tekintve hogy immár hetek óta téma a világsajtóban, hogy újabb és újabb klubok számára ajánlják fel szolgálatait, ám az olasz lapok úgy vélik, hogy Dybala nem szeretne a Premier League-be igazolni, és ha elhagyja a torinói rekordbajnokot, akkor legfeljebb az a Paris Saint-Germain kedvéért történhet meg.

A Spurs érdeklődése teljesen érthető, minden bizonnyal ugyanis már a jövő nyáron lejáró szerződésű Christian Eriksen helyettesítésére gondolnak, akit az utóbbi időben leginkább ugyancsak a Manchester United és a Juventus csapatával hoztak szóba.

Tottenham – Transzfer térkép

Érkezők: Tanguy Ndombele (Lyon – 60 millió), Jack Clarke (Leeds United – 11 millió).
Távozók:  Kieran Trippier (Atlético Madrid – 20 millió), Vincent Janssen (CF Monterrey – 7 millió), Fernando Llorente (? – ingyen), Michel Vorm (? – ingyen).

 

Juventus – Transzfer térkép

Érkezők: Maurizio Sarri (edző – Chelsea), Luca Pellegrini (AS Roma – 22 millió) Aaron Ramsey (Arsenal – ingyen), Adrien Rabiot (PSG – ingyen), Gonzalo Higuain (Chelsea – kölcsönből vissza), Gianluigi Buffon (PSG – ingyen), Matthijs De Ligt (Ajax – 75 millió).
Távozók: Massimiliano Allegri (edző – ?), Leonardo Spinazzola (AS Roma – 29,5 millió), Emil Audero (Sampdoria – 20 millió), Stefano Sturaro (Genoa – 16,5 millió), Riccardo Orsolini (Bologna – 15 millió), Alberto Cerri (Cagliari – 9 millió), Andrea Favilli (Genoa – 7 millió), Andrea Barzagli (visszavonult), Moise Kean (Everton – 27,5 + 2,5 millió).