Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Legfőbb kiszemeltje visszautasította a Manchester Unitedet – sajtóhír

Annak ellenére, hogy a Manchester United hetek óta érdeklődött a szolgálatai iránt, nagyon úgy néz ki, hogy az átigazolási piac utolsó napján sem tudnak lecsapni a “Vörös Ördögök” a Tottenham ászára…

A Daily Mail beszámolója értelmében a Tottenham jövő nyáron lejáró szerződésű karmestere, Christian Eriksen visszautasította az iránta mostanság leginkább érdeklődő Manchester United közeledését, és az angol forrás szerint a dán légiós nem szeretne másik Premier League-csapathoz igazolni.

Az angol lapok szerint a legvalószínűbb, hogy a 27 esztendős dán irányító a Real Madrid vagy az Atlético Madrid együttesétől vár még ajánlatra, de amennyiben a határidő lejártáig nem jön létre semmilyen üzlet, úgy legfeljebb januárban válthat klubot, ellenkező esetben kénytelen lesz kitölteni a szerződésében szereplő utolsó évet az Észak-londoniaknál. Ez annyira a Spurs számára sem lenne szerencsés, hiszen jövő nyáron akkor ingyen hagyná el őket egy ekkora klasszis a dolgok jelenlegi állása szerint…

Eriksen 2013 óta minden sorozatot figyelembe véve 277 mérkőzésen 66 gólt szerzett a Tottenham szerelésében.

Tottenham – Transzfer térkép

Érkezők: Tanguy Ndombele (Lyon – 60 millió), Jack Clarke (Leeds United – 11 millió).
Távozók:  Kieran Trippier (Atlético Madrid – 20 millió), Vincent Janssen (CF Monterrey – 7 millió), Fernando Llorente (? – ingyen), Michel Vorm (? – ingyen).

Manchester United – Transzfer térkép

Érkezők: Harry Maguire (Leicester City – 87 millió), Aaron Wan-Bissaka (Crystal Palace – 55 millió), Daniel James (Swansea City – 17 millió).
Távozók: Antonio Valencia (LDU Quito – ingyen), Ander Herrera (PSG – ingyen).

Real Madrid – Transzfer térkép

Érkezők: Eden Hazard (Chelsea – 100 millió), Luka Jovic (Eintracht Frankfurt – 60 millió), Éder Militao (FC Porto – 50 millió), Ferland Mendy (Lyon – 48 millió), Rodrygo (FC Santos – 45 millió).
Távozók: Mateo Kovacic (Chelsea – 45 millió), Marcos Llorente (Atlético Madrid – 30 millió), Theo Hernández (AC Milan – 20 millió), Raúl de Tomás (Benfica – 20 millió), Dani Ceballos (Arsenal – kölcsönbe), Sergio Reguilón (Sevilla – kölcsönbe), Martin Ödegaard (Real Sociedad – kölcsönbe), Borja Mayoral (Levante – kölcsönbe), Jesús Vallejo (Wolverhampton – kölcsönbe), Luca Zidane (Racing Santander – kölcsönbe).

Atlético Madrid – Transzfer térkép

Érkezők: Joao Felix (SL Benfica – 126 millió), Marcos Llorente (Real Madrid – 40 millió), Mario Hermoso (Espanyol – 25 millió), Renan Lodi (Paranaense – 20 millió) Felipe (Porto – 20 millió), Kieran Trippier (Tottenham – 20 millió), Ivan Saponjic (Benfica – 500 ezer), Héctor Herrera (Porto – ingyen) Renan Lodi (Paranaense – ?),  Alvaro Morata (Chelsea – kölcsön).
Távozók:Antoine Griezmann (Barcelona – 120 millió), Lucas Hernández (Bayern München – 80 millió), Rodri (Manchester City – 70 millió), Gelson Martins (AS Monaco – 30 millió), Luciano Vietto (Sporting CP – 7,5 millió), Diego Godin (Internazionale – ingyen), Juanfran (Sao Paulo – ingyen), Filipe Luís (Flamengo – ingyen), Nehuén Pérez (Famalicao – kölcsönben).