Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING! Csatárt vásárolt a Bayern München!

Nagyon úgy fest, hogy megvan a Bayern München negyedik nyári igazolása, erről számolt be a neves olasz újságíró Fabrizio Romano. A hivatalos bejelentés azonban még várat magára.

Romano azt írja, hogy megszületett a megállapodás a Bayern München és az Inter között, melynek értelmében Ivan Perisic kölcsönbe érkezik vételi opcióval. Előbbi 5 millió eurójába kerül a német rekordbajnoknak, a klubváltás véglegesítése pedig további 20 millió lehet. A 30 esztendős horvát csatár állítólag már úton van Münchenbe, hogy aláírja szerződését, és átessen az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon.

Ez egyben azt is jelenti, hogy Robert Lewandowski második vetélytársát kapja a nyár folyamán, hiszen szintén befejező csatárként érkezett korábban Hamburgból Jann-Fiete Arp.

Perisic számára nem lesz újdonság a Bundesliga, ugyanis korábban volt a Borussia Dortmund (64 meccs, 17 gól, 7 gólpassz), majd pedig a Wolfsburg (88, 21, 17) játékosa is, mielőtt az Interhez (163, 47, 37) szerződött Olaszországba.

Bayern München – Transzfer Térkép

Érkezők: Lucas Hernandez (Atletico Madrid – 80 millió), Benjamin Pavard (Stuttgart – 35 millió), Jann-Fiete Arp (Hamburg – 3 millió).

Távozók: Mats Hummels (Borussia Dortmund – 35 millió), Marco Friedl (Werder Bremen – 3,5 millió), Arjen Robben (visszavonult), Franck Ribery (? – ingyen), Rafinha (Flamengo – ingyen).