Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dortmund: Hat góllal debütált az U19-ben a 14 éves csatár!

A jelenkor egyik legnagyobb tehetségének számít a Dortmundban pallérozódó kameruni-német kettős állampolgár Youssoufa Moukoko, aki mindössze 14 esztendős, de már az U19-ben debütált. Nem is akárhogyan…

Moukoko a St. Pauli utánpótlásában tűnt fel, de sokáig nem tudták elrejteni a tehetségét, a Borussia Dortmund 2016-ban megszerezte a remek fizikai adottságokkal megáldott játékost, akiben egy új Kylian Mbappét látnak sokan. A napvilágot Kamerunban meglátó csatár a BVB U17-es csapatában szerepelt eddig, és 56 tétmérkőzésen 90 gól mellett 16 gólpasszt jegyzett. Még csak 14 esztendős, de a sárga-feketék szakvezetése úgy döntött, hogy idén már az U19-ben szerepelhet. Hétvégén debütált a német utánpótlásranglétra legmagasabb polcán, és a Wuppertal ellen 9:2-re megnyert bajnokin mindenkit lenyűgözött. Egymaga hat gólt szerzett, amivel gyakorlatilag világszerte a sportrovatokba lőtte magát.

Utánpótlás szinten a német U17-es utánpótlás-válogatottban is debütált már, és 4 mérkőzésen 3 gólt jegyzett. Természetesen egyből megtalálták a Dortmundot és a tehetséget a rossz nyelvek, miszerint biztos nem 14 éves, csak rá kell nézni…

Valószínűleg idén nem utoljára hallunk róla, pályafutását igyekszünk majd figyelemmel követni.