Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligán belül válthat csapatot a Barca középpályása – sajtóhír

Katalán lapértesülések szerint egy régóta húzódó ügy zárulhat le rövidesen és az FC Barcelona brazil középpályása a La Ligán belül készül klubot váltani…

A katalán Sport nevű lap információi szerint az FC Barcelona vezetősége úgy döntött, hogy még a szerződése lejárta előtt, idén nyáron eladja a létszámfelettivé vált Rafinhát, és a forrás úgy tudja, hogy a brazil labdarúgó a spanyol bajnokság (La Liga) tavalyi negyedik helyezettje, a Valencia látná őt szívesen.

A helyi lap szerint a 26 esztendős brazil középpályás már mindenben megállapodott a “Denevérek” vezérkarával, már csak a két klub közti megegyezésre kell szignónak kerülni, amely várhatóan 10 millió euró körüli összeg ellenében valósulhat meg.

Rafinha számára balszerencsésen alakult az elmúlt időszak, hiszen a 2018-2019-es évad során már ősszel súlyos térdszalag-szakadást szenvedett, mely következtében a szezon teljes hátralévő részét ki kellett hagynia, addig pedig mindössze öt bajnokin és nyolc tétmeccsen jutott szóhoz.

FC Barcelona – Transzfer térkép

Érkezők: Antoine Griezmann (Atlético Madrid – 120 millió), Frenkie de Jong (Ajax – 75 millió), Murara Neto (Valencia – 26 millió), Junior Firpo (Real Betis – 18+12 millió), Emerson (Atlético-MG – 12 millió), Marc Cucurella (Eibar – 4 millió).
Távozók:  Malcom (Zenit – 40+5 millió), Jasper Cillessen (Valencia – 35 millió), André Gomes (Everton – 25 millió), Paco Alcácer (Dortmund – 21 millió), Denis Suarez (Celta Vigo – 12,9 millió), Marc Cucurella (Getafe – kölcsönbe), Thomas Vermaelen (Vissel Kobe – ingyen).