Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: A sztárcsatár megállapodott új klubjával! – Sajtóhír

Hétfő hajnalban bombaként robbant a hír a Twitteren, mely szerint Edinson Cavani eldöntötte, hogy elhagyja a Paris Saint-Germain együttesét.

Minderről első kézből számolt be a korábbi uruguayi válogatott játékos, jelenleg televíziós szakértőként dolgozó Alvaro Izquierdo. A Cavanival jó barátságot ápoló médiamunkásmeg is osztotta hivatalos Twitter csatornáján, hogy a PSG sztárja eldöntötte, hogy az MLS-be szerződik.

Izquierdo szerint az idei lesz Cavani utolsó párizsi idénye, majd 2020-tól átteszi székhelyét az észak amerikai profi labdarúgóligában újonnan induló, David Beckham által elnökölt Inter Miami FC-hez. Cavani állítólag szóban már el is kötelezte magát új csapatához.

Az uruguayi klasszis párizsi szerződése egyébként pont a következő nyáron jár le, így figyelembe véve, hogy addigra már 33 esztendős lesz, egyáltalán nem kizárt ez a forgatókönyv.

Cavani egyelőre még nem kommentálta az esetet.