Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: A La Ligába passzolták el a védőt! – Hivatalos

Habár a FIFA-tiltás miatt játékost nem igazolhatnak a londoni kékek, Frank Lampard menedzser próbálja kiszűrni azokat a futballistákat, akikkel nem számol az új idényben.

(Kép: goal.com)

Így került az 50-szeres nigériai válogatott Kennety Omeruo végleg a Leganés együtteséhez, öt évre.

A 25 esztendős hátvéd a legutóbbi idényt is a spanyol kis csapatnál töltötte kölcsönben, játékával pedig olyannyira elégedettek voltak a Leganésnél, hogy 5 millió euróért végleg megszerezték a játékjogát.

Omeruo-t egyébként vélhetően még a legvérmesebb Chelsea-szurkolók sem fogják hiányolni, azok után, hogy amióta megvették (2012-ben a Standard Liege tartalékcsapatából – szerk.), minden évben kölcsön is adták őt: hol Törökországba; hol, az angol másodosztályba, hol Hollandiába, vagy legutóbb ugye Spanyolországba.

Érdekesség, hogy az angolsajtó szerint Tiémoue Bakayoko, Davide Zappacosta és Kenedy is távozhat még augusztusban a Chelseatől.