Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európai Szuperkupa: izgalmas döntetlen után tizenegyesekkel hódította el a Liverpool a trófeát – videóval

Lezajlott az Európai Szuperkupa a Bajnokok Ligája győztes Liverpool, és az Európa-liga nyertes Chelsea között. Mindkét csapat a támadófocit részesítette előnyben, és egy igen izgalmas és szórakoztató meccset láthattak nézők, igaz, a találkozót nem tudták a rendes játékidőben eldönteni, ahogy a hosszabbításban sem, és így végül a tizenegyes párbajban a Liverpool győzedelmeskedett. 

Forrás: uefa.com

Klopp kihagyta Alexander-Arnoldot és Firminót is a kezdőből, Lampard pedig visszaállt a Sarri-féle felállásba csapatával. A Liverpool volt a kezdeményezőbb az elején, a Chelsea sok labdát is vesztett. Az első nagy helyzet is Klopp együtteséhez fűződött, amikor a 16. percben Mohamed Szalah célozta meg a kapu bal alsó sarkát, de Kepa hatalmasat védett. Erre válaszolni tudott a Chelsea a 22. percben, ekkor Pedro került helyzetbe, ám lövése kipattant a felső lécről. A londoniak ezt követően eléggé belejöttek a játékba, és több helyzettel is veszélyeztették a Liverpool kapuját. Van Dijk a szögleteknél most is veszélyes volt, ahogy a 29. percben is, de fejesével nem találta el a kaput. Két perccel később egy újabb szöglet után veszélyeztetett a hazai csapat, most Mané fejese pattant meg Fabinhón, de Kepa végül menteni tudott. A 33. percben megint közel állt a gólhoz a Chelsea, most Kovacicot ugratták ki, de Adrián nagyon jól jött ki a kapujából, és az utolsó pillanatban el tudta piszkálni a horvát elől. A 36. percben azonban már nem hibáztak, és megszerezték a vezetést a londoniak. Pulisic adott tökéletes passzt Olivier Giroud-nak, a francia pedig ügyesen ellőtte Adrián mellett a jobb sarokba. A 41. percben Pulisic is betalált miután lecselezte a Liverpool védelmét, de ezt végül érvénytelenítették les miatt.

A második félidőre Jürgen Klopp változtatott, és Oxlade-Chamberlain helyére behozta Firminót. Ez a csere igen hasznosnak bizonyult, hiszen az ő segítségével nagyon hamar, a 48. percben kiegyenlített a Liverpool. Fabinho adta be Firmino elé a labdát, a kapu közvetlen közelében még Manénak passzolt, és így ő szerezte végül a gólt. Az 52. percben egy gyönyörű támadás végén Henderson lőtt távolról, de Kepa szépen védett. Feltámadt a Liverpool, és benne volt, hogy a vezetést is megszerzi. Azért a Chelsea sem adta fel, továbbra is támadófocit játszott. A 75. percben a Liverpool nagyon közel állt egy újabb gólhoz, de Kepa kétszer is hatalmasat védett. Először Szalah lőtt kapura egy szöglet után, amit a spanyol kapus kiütött. Ez azonban épp Van Dijk elé került, de Kepa az ő lövésébe is beleért, és a felsőlécre ütötte a labdát. A 81. percben Szalah végezhetett el szabadrúgást nagyon jó helyről, de telibe találta a sorfalat. Az utolsó tíz percre beindult a Chelsea, először a 82. percben Pedro lövését blokkolta Van Dijk az utolsó pillanatban, majd a 84. percben Mount talált be a hálóba, de ez is les volt. A rendes játékidőben nem tudták végül eldönteni a meccset, ezért hosszabbítás következett.

A hosszabbítást is jól kezdte a Livepool, hiszen a 95. percben megszerezték a vezetést. Egy szép támadás végén Firmino találta meg a labdájával Manét, aki védhetetlenül lőtt a hálóba Kepa mellett. A 99. percben Abraham egyenlíthetett volna, de Adrián az utolsó pillanatban levette a lábáról a labdát. Aztán hatalmasat hibázott a spanyol kapus, mert a következő támadásnál elkaszálta a fiatal angol csatárt, amiért büntetőt ítélt a játékvezető. Jorghino állt a labda mögé, és higgadtan értékesítette a tizenegyest, ezzel kiegyenlítve csapatának. A 104. percben Abraham ismét helyzetbe került, viszont kihagyta a kihagyhatatlant, és nem találta el a kaput. A folytatásban a Chelsea próbálkozhatott többet. A 113. percben Mount lőtt távolról, amit Adrián hatalmas bravúrral védett, majd egy perccel később Pedro lőhetett próbálkozhatott jó helyről, de csak a kapu mellé lőtt. A lefújásig azonban sem a Chelsea, sem a Liverpool nem talált be, így következett a tizenegyes párbaj.

Nem tudtak hibázni a játékosok egyik oldalon sem, így jutottak el az ötödik körig, amikor is Abrahamre került a sor. Az angol csatár középre lőtte a labdát, Adrián pedig otthagyta a lábát, és kivédte a büntetőt, amivel a Liverpool megnyerte a mérkőzést és elhódították a trófeát.

Liverpool-Chelsea: 2-2 (0-1) Büntetők után: 3-2
Helyszín: Vodafone Park (Isztambul) Vezette: Stephanie Frappart (francia)
Gólszerzők: Mané (48. 95.) ill. Giroud (36.), Jorginho (101. – büntetőből)
Sárga lap: Henderson (85.), Alexandra-Arnold (107.) ill. Azpilicueta (79.)
Kiállítás: – ill. –

Liverpool: Adrián; Gomez, Matip, Van Dijk, Robertson (Alexander-Arnold, 91.); Fabinho, Henderson, Milner (Wijnaldum, 64.); Mané (Origi, 103), Oxlade-Chamberlain (Firmino, 46.), Szalah. Vezetőedző: Jürgen Klopp

Chelsea: Arrizabalaga; Azpilicueta, Christensen (Tomori, 85.), Zouma, Emerson Kanté; Jorginho, Kovacic (Barkley, 101.); Pulisic (Mount, 74.), Pedro; Giroud (Abraham, 74.). Vezetőedző: Frank Lampard

https://www.youtube.com/watch?v=WLLa-Yfo3_8