Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Monaco: a spanyol bajnokságból igazoltak gólvágót – hivatalos

A hercegségiek az elmúlt pocsék szezont követően az idei idényt is hasonlóan kezdték, ezért szükségesnek érezték egy új gólvágó leigazolását. Azonban nem csak emiatt érkezett.


Az AS Monaco hivatalosan is bejelentette, hogy kivásárolta szerződéséből a Sevilla támadóját, Wissam Ben Yeddert. A 29 éves csatár kontraktusába egy 40 millió eurós kivásárlási záradék volt foglalva, amit a francia együttes kifizetett érte, így már csak magával a játékossal kellett megegyezniük. Ben Yedder 2024-ig szóló szerződést kötött újdonsült klubjával. A hercegségiek a Galatasarayhoz egyre közelebb álló, Radamel Falcao helyettesét is keresték a személyében, akit napokon belül bejelenthet a török klub.

A Sevilla gárdája 2016-ban szerződtette őt a Toulouse csapatától 9,5 millió euróért, azóta 138 mérkőzésen lépett pályára az andalúziai csapat színeiben, ezeken 70 gólig és 22 gólpasszig jutott.

AS Monaco – Transzfer Térkép

Érkezők: Gelson Martins (Atletico Madrid –  30 millió), Benjamin Lecomte (Montpellier – 13,5 millió) Jorge (Santos – ingyen), Henry Onyekuru (Everton – 13,5 millió), Wissam Ben Yedder (Sevilla – 40 millió).
Távozók: Nacer Chadli (Anderlecht – kölcsönbe).

Sevilla – Transzfer Térkép

Érkezők: Julen Lopetegui (edző – legutóbb Real Madrid), Jules Koundé (Bordeaux – 22 millió), Diego Carlos (Nantes – 15 millió)Dabbur Munas (RB Salzburg – 15 millió), Lucas Ocampos (Marseille – 15 millió) Joan Jordán (Eibar – 15 millió), Oliver Torres (Porto – 12 millió), Maximilian Wöber (Ajax – 10,5 millió), Fernando (Galatasaray – 4,5 millió) Sergio Reguilón (Real Madrid – kölcsönbe), Nemanja Gudelj (Guangzhou Evergrande – ingyen).
Távozók: Pablo Sarabia (PSG – 18 millió), Luis Muriel (Atalanta – 18 millió), Quincy Promes (Ajax – 17,2 millió), Gabriel Mercado (Al Rayyan SC – ingyen), Aleix Vidal (Deportivo Alavés – kölcsönbe), Maximilian Wöber (Salzburg – 12,5 millió), Wissam Ben Yedder (AS Monaco – 40 millió).