A Barca is vinné a Juventus mellőzött védőjét – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2019 augusztus 17. 15:01

Helyi lapértesülések szerint a Juventus csapatánál létszámfelettiként számon tartott hátvédet olasz klubok mellett immár az idei szezont vereséggel kezdő FC Barcelona is le szeretné igazolni…

A Tuttosport információi szerint az eddig többek közt az AS Roma csapatával összeboronált Daniele Rugani neve immár a Barcelona átigazolásai között is felmerült, miután a katalán óriás állítólag szívesen látná az olasz rekordbajnok Juventus gárdájánál mellőzött hátvédet.

A 25 éves védő leigazolását sokáig angol topcsapatok kacérkodtak, ám végül a piac szigetországi lezárásáig sem az Arsenal, sem pedig a Chelsea nem tudta végrehajtani a szerződtetését, és egyelőre más sem szerezte meg őt, így jött be most az aktuális hírek szerint a Barca is a képbe.

A hétszeres olasz válogatott Rugani utánpótláskora óta tagja a torinóiak egyesületének, és éveken át a jövő nagy reménységeként tartották őt számon, azonban az elmúlt szezonokban nem tudott élni a bizalommal, amikor megkapta a lehetőséget, és az Empolinál eltöltött, 2013-2015-ig tartó kölcsön alatt hiába dolgozott már együtt Maurizio Sarrival, a helyi lapok szerint a nyáron kinevezett szakember sem számol vele a folytatásban.

A Barcelona védelmének pedig kétségkívül szüksége van az erősítésre, főleg hogy ha hihetünk a híreknek, és a Neymar-üzlet keretein belül legalább egy újabb hátvéd hamarosan távozni fog a Camp Nouból…

FC Barcelona – Transzfer térkép

Érkezők: Antoine Griezmann (Atlético Madrid – 120 millió), Frenkie de Jong (Ajax – 75 millió), Murara Neto (Valencia – 26 millió), Junior Firpo (Real Betis – 18+12 millió), Emerson (Atlético-MG – 12 millió), Marc Cucurella (Eibar – 4 millió).
Távozók:  Malcom (Zenit – 40+5 millió), Jasper Cillessen (Valencia – 35 millió), André Gomes (Everton – 25 millió), Paco Alcácer (Dortmund – 21 millió), Denis Suarez (Celta Vigo – 12,9 millió), Marc Cucurella (Getafe – kölcsönbe), Thomas Vermaelen (Vissel Kobe – ingyen).

Juventus – Transzfer térkép

Érkezők: Maurizio Sarri (edző – Chelsea), Luca Pellegrini (AS Roma – 22 millió) Aaron Ramsey (Arsenal – ingyen), Adrien Rabiot (PSG – ingyen), Gonzalo Higuain (Chelsea – kölcsönből vissza), Gianluigi Buffon (PSG – ingyen), Matthijs De Ligt (Ajax – 75 millió).
Távozók: Massimiliano Allegri (edző – ?), Leonardo Spinazzola (AS Roma – 29,5 millió), Emil Audero (Sampdoria – 20 millió), Stefano Sturaro (Genoa – 16,5 millió), Riccardo Orsolini (Bologna – 15 millió), Alberto Cerri (Cagliari – 9 millió), Andrea Favilli (Genoa – 7 millió), Andrea Barzagli (visszavonult), Moise Kean (Everton – 27,5 + 2,5 millió).