A PSG-vel tárgyal sztárja eladásáról a Juventus – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2019 augusztus 19. 08:45

A PSG elvesztette a második fordulós mérkőzését a francia bajnokság (Ligue 1) idei kiírásában, miközben Neymar eladásáról továbbra sem tudtak megegyezni a potenciális kérőkkel, de mivel nem tartanak rá igényt, a párizsi klub elöljárói új csatár érkezéséről egyeztetnek…

A Daily Mail információi szerint előrehaladott tárgyalásokat folytat egymással a Paris Saint-Germain és a Juventus csapatának vezetősége Paulo Dybala közelgő klubváltásával kapcsolatban, s az angol forrás úgy tudja, hogy a párizsiak 80 millió eurót is kifizetnének az argentin labdarúgóért.

A torinói gárda az angol átigazolási piac utolsó napján, hosszasan egyeztetett Dybala Tottenhamhez való eladásáról, az üzlet azonban végül meghiúsult, mint ahogyan az iránta korábban ugyancsak érdeklődő Manchester Unitedhez sem igazolt el, így a mindenképpen eladni kívánt játékos számára új vevőt keres az olasz rekordbajnok, melyet a PSG személyében találhatnak meg.

A 25 éves támadó 2015-ös megszerzése óta 182 mérkőzés alatt 78 gólt szerzett a Juventus színeiben, ám annak ellenére, hogy korábban érintetlennek hitték, CR7 érkezése óta tavaly rendre kiszorult a kezdőből, és az elmúlt hetekben már rendszeresen téma volt a távozása a világsajtóban.

Paris Saint-Germain – Transzfer térkép

Érkezők: Abdou Diallo (Borussia Dortmund – 31 millió),  Idrissa Gueye (Everton – 32 millió), Pablo Sarabia (Sevilla – 18 millió), Ander Herrera (Manchester United – ingyen).
Távozók:  Giovani Lo Celso (Betis – 22 millió), Moussa Diaby (Leverkusen – 15 millió) Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva – 12,5 millió), Timothy Weah (Lille OSC – 10 millió), Adrien Rabiot (Juventus – ingyen), Gianluigi Buffon (Juventus – ingyen), Daniel Alves (Sao Paulo – ingyen), Christopher Nkunku (Leipzig – 13 millió), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt – 7 millió).

Juventus – Transzfer térkép

Érkezők: Maurizio Sarri (edző – Chelsea), Luca Pellegrini (AS Roma – 22 millió) Aaron Ramsey (Arsenal – ingyen), Adrien Rabiot (PSG – ingyen), Gonzalo Higuain (Chelsea – kölcsönből vissza), Gianluigi Buffon (PSG – ingyen), Matthijs De Ligt (Ajax – 75 millió).
Távozók: Massimiliano Allegri (edző – ?), Leonardo Spinazzola (AS Roma – 29,5 millió), Emil Audero (Sampdoria – 20 millió), Stefano Sturaro (Genoa – 16,5 millió), Riccardo Orsolini (Bologna – 15 millió), Alberto Cerri (Cagliari – 9 millió), Andrea Favilli (Genoa – 7 millió), Andrea Barzagli (visszavonult), Moise Kean (Everton – 27,5 + 2,5 millió).