Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolások: Kiderült miért nem lett a Real játékosa Neymar!

A Santos korábbi klubelnöke, Marcelo Teixeira múltidézést tartott, és a brazil klasszis Európába történő igazolásának körülményeiről beszélt az As-nek adott exkluzív interjújában.

Neymar és Marcelo Teixera a Santosnál (Kép:as.com)

A korábbi sportvezető igen érdekes dolgokat árult el Neymar kapcsán. “Emlékszem, 11 évesen láttam először futballozni. Pontosabban egy futsal meccsét néztük meg Zito-val (A kétszeres brazil vb-győztes volt a Teixera futballigazgatója a Santosnál – a szerk.). Le akartuk igazolni, de nem volt még annyi idős fiataloknak csapatunk, csak a 15 évesek. Neymarnak hála ezen is változtattunk, és így kerülhetett hozzánk a fiatal Ganso, Felipe Anderson, Rafael Cabral és még sokan mások…” – Kezdte emlékeinek felelevenítését Marcelo Teixeira, majd kitért a Real Madridra és Neymarra.

“2006-ban a 14 esztendős Neymart már hívta a Real Madrid. Én azonban meg voltam győződve arról, hogy különleges játékos lehet. Az egész igazgatótanács ellenem volt, de én mindig is hittem Neymar képességeiben. Egy millió eurós ajánlatot tettünk végül az édesapjának, aki elfogadta azt, így Neymar maradt. Nehéz döntés volt, de ott, a pillanat hevében kellett ezt meghoznom. Nem engedhettem ,hogy Neymar elhagyja a Santost, és végül igazam lett. Csodás dolgokat ért el a csapattal.” – Így Teixeira, aki azt is elmondta, hogy az ő vezetése alatt a Santos a Real Madriddal soha nem ült tárgyalóasztalhoz.

“Akkoriban Robinho miatt (2005-ben vette meg a Real – a szerk.) nem volt túl jó a két klub közötti kapcsolat. Megtartottuk Neymart, igazoltuk magunkat, végül pedig a Real Madriddal is rendeződött a viszony.” – Így az ex-elnök, akit megkérdeztek arról is, hogy mennyire lepte meg, hogy a Santos végül a Barcelonának adta el Neymart. “Sok minden történt a transzfer körül. Nem véletlen, hogy a spanyol bíróságon is vizsgálták az átigazolást. De erről nem akarok többet mondani.” – Hangzott az igen sejtelmes válasz.

(…) Marcelo Teixeirát természetesen megkérdezték arról is, hogy szerinte mi lesz Neymarral, eligazol-e a nyáron. “Az a klub, ahol Neymar futballozni fog az új idényben, egy maximálisan profi hozzáállású játékost nyer az ő személyében, olyat, aki a különbséget képes jelenteni meccseken. Pontosat nem tudok mondani. Lehet Madridba megy, lehet Barcelonába. Én egy valamit tanácsolnék neki: Élvezze a futballt, és mutassa meg az egyedik képességeit, amelyek egy részét Istentől kapta, a többiért viszont kő keményen, elhivatottan megdolgozott.”