Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Schalke a Barcelona hátvédjére hajt – sajtóhír

Mint arról már mi is beszámoltunk, a Juventus érdeklődést mutat a katalánok fiatal balhátvédje iránt, ám a német csapat felgyorsítaná az üzletet és elhappolnám az olasz bajnokcsapat orra elől.


A Schalke előrehaladott tárgyalásokat folytat a Barcelona tehetséges védője, Juan Miranda iránt, a Sky Sports információi szerint. A spanyol gigász nem számít idén sem az első csapatnál a 19 éves bekkre, ugyanis Jordi Alba mellé leigazolták a Real Betistől Júnior Firpot, ezzel jelezve Miranda irányába is, hogy nincs szükségük rá. A katalánok utánpótlásán, a La Masián óriási tehetségnek tartják, azonban Ernesto Valverde ezt nem így gondolja, szerinte nem képes a legmagasabb szinten megállni a helyét. A Bundesligában évek óta hanyatló együttes, 10 millió eurót plusz bónuszokat sem sajnálna a spanyol játékosért.

Miranda a Barcelona felnőtt csapatában három Király-Kupa és egy Bajnokok Ligája mérkőzésen kapott lehetőséget ezidáig.

FC Barcelona – Transzfer térkép

Érkezők: Antoine Griezmann (Atlético Madrid – 120 millió), Frenkie de Jong (Ajax – 75 millió), Murara Neto (Valencia – 26 millió), Junior Firpo (Real Betis – 18+12 millió), Emerson (Atlético-MG – 12 millió), Marc Cucurella (Eibar – 4 millió).
Távozók:  Malcom (Zenit – 40+5 millió), Jasper Cillessen (Valencia – 35 millió), André Gomes (Everton – 25 millió), Paco Alcácer (Dortmund – 21 millió), Denis Suarez (Celta Vigo – 12,9 millió), Marc Cucurella (Getafe – kölcsönbe), Thomas Vermaelen (Vissel Kobe – ingyen), Philippe Coutinho (Bayern München – kölcsönbe).