Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb-selejtező: újabb nagy hiányzó Szlovákia ellen!

Amint arról beszámoltunk, sajnálatos módon hiába kezdett bombaformában új klubjánál a magyar válogatott középpályása, gólja után sérülést szenvedett…

Az angol másodosztályban (Championship) szereplő Bristol City együttese hivatalos oldalán adott ki tájékoztatást Nagy Ádám sérüléséről, amely alapján sajnos nem túl kedvezőek a kilátások.

“Hamarosan biztosat is tudunk már mondani. Nem súlyos bokasérülésről beszélünk, ahhoz viszont elég komoly, hogy négy hétig a pályán kívül tartsa. Bízunk benne, hogy jól halad majd a felépülése. de az is előfordulhat, hogy műteni kell. Egy specialista alaposabban is kivizsgálja hamarosan” – említette a csapat menedzsere, Lee Johnson.

Mint ismeretes, a közelmúltban az FC DAC 1904 középpályása, Kalmár Zsolt is hetekre kiesett Marco Rossi keretéből, akinek így egyre nehezebbnek tűnik a dolga a szeptember 9-i, Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőt megelőzően.