Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazatért az MLS-ből az Eb hőse – HIVATALOS

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) mezőnyéhez a másodosztályból frissen csatlakozó Zalaegerszeg csapata a csütörtöki napon egy igazán nagy fogást jelentett be a hazatérő válogatott játékos személyében…

A Zalaegerszeg csapata hivatalosan bejelentette, hogy két hónapos tárgyalássorozat végén szerződtette a legutóbb az MLS-ben futballozó Stieber Zoltánt.

A 30 esztendős középpályás 2017-ben a német másodosztályú Kaiserslautern csapatától igazolt az Egyesült Államokba a DC United gárdájához, azt megelőzően a Mainz és a Hamburg színeiben a Bundesligában is szerepelt, miközben 2011 óta 26 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott címeres mezét, és például a 2016-os Európa-bajnokságon emlékezetes találatot szerzett Ausztria ellen.

Stieber az MLS-ben 44 bajnoki mérkőzésen hat gólt szerzett és hat gólpasszt adott.

A zalai együttes két vereséggel kezdte szereplését az első osztályban, miután egyaránt egy-egy góllal maradtak alul a Mezőkövesd és a Debrecen ellen, hétvégén pedig komoly újonc rangadót vívhatnak a szintén nullapontos Kaposvárral szemben.