Kölcsönadta ifjú tehetségét a Real Madrid – hivatalos

Rock Péter
Rock Péter
újságíró, 2019 augusztus 22. 16:41

A spanyol élvonalbeli bajnokságban (La Liga) szereplő Mallorca a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönügylet kereteiben megszerezte a Real Madrid japán reménységét, Takefusa Kubót. 

A mindössze 18 esztendős, Tokióból távozó támadójátékos júniusban csatlakozott a Királyi Gárdájához, méghozzá úgy, hogy korábban az FC Barcelona akadémiáján nevelkedett. A több játéklehetőség reményében Zinedine Zidane csapata elengedte a tehetséget, aki egyéves kölcsönszerződést kötött az osztályozón feljutó Mallorca együttesével.

Kubo már a japán válogatottban is bemutatkozott, a japán bajnokság előző kiírásában pedig 16 mérkőzésen öt alkalommal volt eredményes, valamint kiosztott négy előkészítést is. A Real Madrid nyáron kétmillió eurót fizetett Kubo játékjogáért.

Real Madrid – Transzfer térkép

Érkezők: Eden Hazard (Chelsea – 100 millió), Luka Jovic (Eintracht Frankfurt – 60 millió), Éder Militao (FC Porto – 50 millió), Ferland Mendy (Lyon – 48 millió), Rodrygo (FC Santos – 45 millió).
Távozók: Mateo Kovacic (Chelsea – 45 millió), Marcos Llorente (Atlético Madrid – 30 millió), Theo Hernández (AC Milan – 20 millió), Raúl de Tomás (Benfica – 20 millió), Dani Ceballos (Arsenal – kölcsönbe), Sergio Reguilón (Sevilla – kölcsönbe), Martin Ödegaard (Real Sociedad – kölcsönbe), Borja Mayoral (Levante – kölcsönbe), Jesús Vallejo (Wolverhampton – kölcsönbe), Luca Zidane (Racing Santander – kölcsönbe), Andrij Lunin (Real Valladolid – kölcsönbe), Takefusa Kubo (Mallorca – kölcsönbe)