Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Beckham a Barca sztárját is új csapatához akarja

Edinson Cavani mellett újabb nagy fogásra készül az MLS 2020-as szezonjában a David Beckham vezetésével rajthoz álló Inter Miami gárdája…

A Mundo Deportivo értesülései szerint az egykori futballsztár, David Beckham uruguayi csatárduót szeretne összerakni az Inter Miami együttesében, ugyanis Cavani mellett meg akarja környékezni Luis Suárezt is.

A spanyol forrás külön kiemelte, hogy az angol kiválóság nagyon jó viszonyt ápol a Barcelona sztárjával és kiváló anyagi feltételekkel várná újonnan alapított klubjához Floridában. A 32 esztendős támadót még 2021. nyaráig köti szerződés a katalán óriáshoz, azonban a gránátvörös-kékek már hosszabb ideje nem titkoltan csatárt keresnek, melyből arra lehet következtetni, hogy gondolnak a tapasztalt csatár távozására, amely lehet hogy a szerződése lejárta előtt be fog következni.

Suárez immár a hatodik szezonját tölti a Blaugrana alkalmazásában, eddig minden sorozatot figyelembe véve 248 mérkőzésen 177 találat került a neve mellé, az elmúlt szezonban például negyedszázszor volt eredményes, míg legtermékenyebb évében (2015-2016) 59 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját.