Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Lokiból igazolt támadót a Mezőkövesd – hivatalos

A magyar bajnokságban szereplő Mezőkövesd Zsóry együttese hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy leigazolták a DVSC támadóját, Takács Tamást. 

Forrás: dvsc.hu

Távozik a DVSC-től Takács Tamás, és a Mezőkövesd Zsóry csapatában folytatja pályafutását. Három évre kötelezte el magát új klubjánál, és akár már a következő bajnokin is bizonyíthat, ha Kuttor Attila vezetőedző is úgy dönt.
A támadó 2016 telén érkezett Debrecenbe, ahol 99 tétmérkőzésen lépett pályára, és 30 gólt szerzett. Takács előtte a Kozármisleny, az OFK Beograd, a Szigetszentmiklós és a Diósgyőr labdarúgója is volt. A korábbi hírek szerint idén nyáron az Újpest is szívesen leigazolta volna, de a játékos végül az előző szezon meglepetés csapatát választotta. 
A Mezőkövesd jelenleg a második helyen az OTP Bank Ligában, három forduló után még veretlenül.