Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: 16 éves tehetsége húzta ki a gödörből a Barcelonát, de az égés végül nem maradt el

A spanyol bajnokság 3. fordulójában a Barcelona összefutott egy rég nem látott mumusával, ráadásul se Messi, sem pedig Suarez nem lehetett ott a csapatban. Meg is kellett izzadniuk.

Döcögősen indult a szezon a Barcelona számára, az Athletic Bilbao ellen ugyanis vereséggel indították a bajnoki szezont Ernesto Valverde tanítványai. Egy hasonló botlás pedig a múlt heti gála ellenére is kódolva volt az Osasuna ellen és végül valóban nem volt ez egy könnyű meccs. De főleg magának nehezítette a feladatot a Barcelona.

A pamplonai Reyno de Navarra Stadion egy olyan helyszín, ahová a legtöbb csapat nem szeret ellátogatni. A sztárklubok már számtalanszor megégtek itt, ahogy a Barcelona is többször, így eleve tudni lehetett, hogy figyelniük kell majd. Nem tették. A sárga mezes vendégek a szokásos, kényelmes tempójukban próbálták indítani a meccset sok labdabirtoklás mellett. Nos, az egy dolog, hogy nem igazán tudták feltörni a hazaiak védekezését, de ennek tetejébe még hátul sem álltak a helyzet magaslatán. Ezt a 7. percben ráadásul Roberto Torres meg is büntette, miután Llamas labdáját közelről, zavartalanul, irdatlan erővel vághatta be a katalánok kapujába. Ter Stegennek esélye sem volt hárítani.

Az első félidőben tehát lépshátrányba került a Barcelona és nem igazán tudtak mit kezdeni a helyzettel. A címvédő játéka cseppet sem volt bizalomkeltő, így a félidőben kellett is, hogy Valverde belenyúljon a meccsbe. Jött is az élénkítő csere: a 16 éves Ansu Fati életében másodszor kapott lehetőséget a La Ligában és a baloldalon számított rá a mester szélső támadóként… Az U19-es csapat ifjú reménysége így bekerült a mélyvízbe, ám 5 percen belül elhallgattatott minden kétkedőt: Carles Perez beívelése után jól ugrott fel és gólt fejelt, így pedig egyenlített a Barcelona. Kevesebb, mint negyed órával később aztán még szélesebb volt a mosoly a vendég szurkolók arcán, amikor Carles Perez ismét kiosztott egy asszisztot – ezúttal viszont Arthurnak. A brazil középpályás megőrítette a védőket a mozgásával és remek találatot szerzett, amivel már a sárgáknál volt az előny. Ekkor úgy nézett ki, hogy a hajrá már csak formalitás lesz majd.

A 81. perc azonban ismét egy váratlan Barca-hibát tartogatott, nevezetesen Gerard Pique kezezett, amiért jogosan járt a büntető az Osasunának. Roberto Torres következett, aki ezúttal sem hibázott, 2-2-re változott az állás. Innentől pedig rohanhattak a vendégek megint, de továbbra sem volt könnyű dolguk ezzel a betömörülő, szervezett védelemmel szemben. Ez a meccs nem Griezmannról szólt: a franciát nem tudták helyzetbe hozni a társak, az akciók rendzserint valamelyik szélsőre jöttek ki. Fati még eléggé kiforratlan, Perez pedig meccslabdát rontott az utolsó percekben – egy rutinos szélső kíméletlenül beverte volna azt a ziccert, ő pedig nem koncentrált eléggé és hosszan tolta meg a játékszert. Így vagy úgy, de a sok hiányzó nélkül lecsúszott a 3 pontról a Barcelona és be kellett érniük egy döntetlennel. Így 4 ponttal állnak – ideiglenesen beérték a Real Madridot a táblázaton.

Osasuna – Barcelona 2-2
G.: Roberto Torres (7., 81. – büntető), Ansu Fati (51.), Arthur (64.)