Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: micsoda mérkőzés!? Öngóllal nyerte meg a forduló rangadóját a Juve! – VIDEÓ

Nem unatkoztak azok, akik az olasz élvonal (Serie A) 2. fordulójának szombat esti rangadóját választották. Egészen a 65. percig úgy tűnt, a Juventus rendkívül simán veri a Napolit, ám a vendég együttes feléledett, és felállt háromgólos hátrányból, majd jött a dráma…

Óriási fordulatokat, illetve héttalálatot hozott a Serie A 2. fordulójának szombati esti rangadója. A mérkőzést a Napoli kezdte jobban, Szczesnynek egy bravúrt is be kellett mutatni Allan lövése után. Ennek ellenére a Juventus feléledett, s megszerezte a vezetést. A 16. percben a csereként beállt Danilo volt eredményes, rögtön első találkozóján újdonsült klubjában. A 19. minutumban jött a hazaiak újabb gólja, az ex-Napolis Gonzalo Higuain akasztott egy hatalmas bombagólt Meret kapuját. A második félidőt akár négygólos előnyből is várhatta volna a Juventus, ám Khedira két óriási ziccert is kihagyott. 

A fordulást követően ismét a Napoli kezdett jobban, de az első játékrészhez hasonlóan ismét a Juve lőtte az elsőt. A 62. percben Cristiano Ronaldót ünnepelhették a társak. A 65. minutumtól aztán jött az égés a zebrák számára (vagyis jobban fogalmazva jó ideig úgy tűnt…), ugyanis a Napoli 15 perc alatt hármat rámolt be Szczesny hálójába. Először Manolas volt eredményes, majd a 67. minutumban Lozano követte, a 81. percben pedig Di Lorenzo zárta ezt a sort. Úgy tűnt, nem kis meglepetésre, ponttal távozhat Torinóból a Napoli, ám a 90+3. minutumban Koulibaly végül tett ellene, ugyanis a szenegáli hátvéd öngólt vétett…

Juventus – SSC Napoli 4-3 (2-0)
Helyszín: Allianz Stadion, Torino
Gólszerzők: Danilo(16.), Higuain(19.), Cristiano Ronaldo(62.) ill. Manolas(65.), Lozano(67.), Di Lorenzo(81.)
Kiállítva:
– ill.

Juventus: Szczesny – De Sciglio (Danilo 15.), Bonucci, De Ligt, Alex Sandro – Khedira(Can 60.), Pjanic, Matuidi – Douglas Costa, Higuain(Dybala 76.), Cristiano Ronaldo. Menedzser: Maurizio Sarri – betegsége miatt ideglenesen segítője, Giovanni Martusciello foglalja el a helyét.

SSC Napoli: Meret – Di Lorenzo, Manolas, Koulibaly, Ghoulam(Mario Rui 46.) – Ruiz, Allan(Elmas 74.), Zielinski – Callejon, Mertens, Insigne(Lozano 46.). Menedzser: Carlo Ancelotti.