Kivel pótolhatja a sérült Chiellinit a Juve?

Farkas Bence
Farkas Bence
újságíró, 2019 szeptember 2. 14:04

A Juventus csapatkapitánya a pénteki edzésen szenvedett térdszalag-szakadást. Kiválása hatalmas érvágást jelent Maurizio Sarri csapatának.

Hiába igazolta le idén nyáron a Juve Matthijs De Ligtet az Ajaxtól és Merih Demiralt a Sassuolotól most mégis, gondjai vannak a védelem tengelyében. Leonardo Bonucci mellett Daniele Rugani is bevethető lenne, de utóbbival a jelek szerint nem számol az új edző. De Ligt és Demiral még nagyon fiatalok, ezért jól jönne egy rutinos belső védő, amíg a tehetséges új szerzemények beilleszkednek.

Jerome Boateng közel állt a Torinóba igazoláshoz, de a Bild szerint úgy döntött, hogy Németországban marad, és megküzd a pozíciójáért. A 30 éves hátvédet még két évig köti szerződés a Bayern Münchenhez, és bízik abban, hogy rendszeresen játéklehetőséget kaphat a jövőben. A 20 millió eurót érő világbajnok ebben az idényben eddig csak a német szuperkupa-döntőben lépett pályára.

A német Sky értesülései szerint az olasz címvédő fontolóra vette a 30 éves liverpooli védő, Dejan Lovren leigazolását, aki az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséget kapott Jürgen Klopptól. Felmerült a 32 éves Medhi Benatia visszacsábítása is a katari első osztályból. Shkodran Mustafi neve tegnap este vetődött fel. A 27 éves bekk David Luiz érkezése miatt távozhat az Arsenaltól. A 25 millió eurót érő német világbajnok ismeri az olasz bajnokságot, hiszen 2012 és 2014 között 53 mérkőzésen lépett pályára a Sampdoriaban.

Mindenesetre gyorsan kell cselekednie a torinóiaknak, hiszen ma 22:00-kor zárul az olasz átigazolási ablak.