Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Európa-liga: elitosztag tagja a Ferencváros

Nagyon érdekes, és személetes kimutatást készített a PlanetaFobal.com nevű szakportál. Az alábbi grafika azt mutatja meg, hogy az idei Európa-liga csoportkörében miként oszlanak meg a mezgyártói feladatok a negyvennyolc főtáblás klub tekintetében.

Remekül látszódnak a trendek, és az elképzelések mind a gyártól és a klubok részéről. Érdekesség, hogy az El-ben még álló negyvennyolc gárda szponzorációján nem kevesebb, mint tizenöt cég osztozik, ez a szám a Bajnokok Ligája főtábla esetében mindössze kilenc gyártót mutat. Igaz, a BL-ben csak harminckét klub szerepel az őszi kiírásban.

További érdekesség, hogy míg az első számú sorozatban a Nike a legnépszerűbb beszállító tizenegy partnerrel, addig az El-ben az Adidas a sláger. A két legnagyobb cég versenyébe az elmúlt években sokszor beleszólt a Puma, azonban a német óek sokat változtattak üzlet politikájukon, és jelentősen visszaszorulóban vannak. A „macskások” a BL-ben harmadik számú erőnek számítanak, azonban a „második vonalban” már a Macron is népszerűbb náluk. Az UEFA-nál is bevágódott olasz manufaktúra a kettő, illetve négy együttest delegál Európába, a játékvezetők öltöztetéséről már nem is beszélve.

A Fradit már 2003 óta öltöztető Nike, a kilencedik kerületiek mellett még a Ludogorecet is öltözteti az El „H” csoportjában, míg a szintén csoport-rivális CSZKA Moszkva a már-már kuriózumnak számító Umbrot, az Espanyol pedig a legendás spanyol márkát, a Kelmét használja.

Az Európa-liga mezmezőnye:

A Bajnokok Ligája mezmezőnye: