Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester United döntött Pogba jövőjéről – sajtóhír

Az elmúlt időszakban többször is a távozásával kacérkodó Paul Pogba ügyében egyértelmű döntésre jutott a Manchester United vezetősége a francia lapok szerint…

A L’Équipe információi szerint a Manchester United együttese a továbbiakban is komolyan számít Paul Pogba szolgálataira, és ennek érdekében készen állnak meghosszabbítani a világbajnok középpályás 2021-ig érvényes szerződését.

A 26 esztendős játékos kapcsán az utóbbi hónapokban rendszerint arról szóltak a hírek, hogy mielőbb távozni szeretne az Old Traffordról, és korábbi csapata, a Juventus mellett a Zinedine Zidane által irányított Real Madrid is szívesen látná őt soraiban – és úgy tűnt, már csak idő kérdése, hogy Pogba mikor csatlakozik a “blancók” keretéhez, azonban idén nyáron egész biztosan elmaradt a sokak által várva várt transzfer. Ráadásul a közelmúltban több spanyol forrás is megerősítette, hogy Zidane elégedetlen a Real vezetőségével, amiért Pogbát nem igazolták le számára a nyáron, hiszen a francia szakember még Hazard-nál is sokkal szívesebben látta volna honfitársát.

Pogba nem kezdte túl jó formában a 2019-2020-as szezont, hiszen az első négy forduló alatt nem szerzett gólt, játéka is hullámzó volt, egy kihagyott tizenegyessel pedig a közelmúltban alaposan magára haragította a United híveit…