Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar-szlovák: a határon túl is látható lesz a sorsdöntő Eb-selejtező

Hétfő este sorsdöntőnek ígérkező mérkőzést vív Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában a magyar válogatott Szlovákia ellen, melyet az M4 Sport jóvoltából a felvidéki és az erdélyi magyar szurkolók is láthatnak majd…

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója pénteken azt mondta, már a csütörtök este lejátszott Montenegró–Magyarország felkészülési meccset is láthatták azok az erdélyi és felvidéki magyarok, akiknek van kábeltelevíziós előfizetésük.

“Hosszú folyamat végére értünk ezzel, hiszen azok után, hogy az MTVA megteremtette a pénzügyi és a jogi hátteret, most már a technikai feltételek is adottak ahhoz, hogy az UEFA-val kötött szerződés értelmében az Eb-selejtezőket és a felkészülési meccseket is láthassák az M4 Sporton az Erdélyben és a Felvidéken élő magyarok, ha rendelkeznek kábeles előfizetéssel.”

Az M4 Sport csatornaigazgatója kijelentette, hogy a jövő évi labdarúgó Európa-bajnoki mérkőzéseket szintén élőben követhetik az erdélyi és felvidéki nézők, a tokiói nyári olimpia eseményeit pedig – kifejezetten a magyar sportolók szereplésére és eredményeire koncentrálva – az összes, Magyarországgal határos országban, ahol kábeltelevízión elérhető az M4 Sport, élőben lehet majd látni.