Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Griezmann szerint a felesége tehet arról, hogy kihagyta a büntetőt

A Barca támadója a kapufát találta el az Albánia elleni EB-selejtezőn Párizsban. 

Antoine Griezmann 2:0-ás állásnál hagyta ki a tizenegyest, de a franciák 4:1-es győzelmet arattak még így is. A kihagyott büntető ellenére is lehetett még kedve viccelődni, nem úgy mint az albánoknak, hiszen rossz himnuszt játszottak le nekik először.

“Nem tudom mi történt. Talán azért hibáztam, mert a feleségem nem nézte a mérkőzést. Jól ment a játék, de nem lehet mindig gólt lőni. Gyakorolnom kell a büntetőket. A kihagyott tizenegyes ellenére elégedett vagyok a csapat teljesítményével és örülök a győzelemnek. Hiányzott néhány meghatározó játékosunk a pályáról és az öltözőből is, de jól helyettesítették őket az új játékosok. Jó úton járunk, nagyon egységes a csapat. Csak azt sajnálhatjuk, hogy a végén gólt kaptunk.”-mondta a büntetőről és a meccsről a franciák legnagyobb sztárja.

Griezmann kitért a találkozó előtti közjátékra is, amikor a következő csoportellenfél, Andorra himnuszát kezdték el lejátszani az albánoknak:

“Nagyon meglepődtünk. Ilyen hiba nem fordulhat elő még egyszer. Megvártuk amíg megkeresik és lejátsszák a himnuszukat. Elhiszem, hogy rosszuk esett nekik, nekünk is nagyon rosszul esne egy hasonló eset.”

Franciaország legközelebb kedden lép pályára Andorra ellen. A galloknak 12 pontjuk van, csakúgy mint a törököknek és Izlandnak.