Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Németország: Neuer üzent ter Stegennek is?

Azok után, hogy a Bayern kapusának legnagyobb kihívója, Marc-André ter Stegen beszélt a válogatottról, Manuel Neuer is megszólalt a nemzeti csapatban betöltött szerepéről.

(Kép: goal.com)

A 33-esztendős, 89-szeres válogatott kapusnak pontos elképzelései vannak a jövőről.

“Amikor majd úgy érzem, hogy nincs rám tovább szükség, akkor jön el a megfelelő pillanat. Amikor már hiányozni fog a mindennapos motivációm, eljön a visszavonulás pillanata.” – Kezdte Neauer a Welt am Sonntag című német hetilapnak adott nyilatkozatában.

A tapasztalat nagy erény, fontos tényező tud lenni. Úgy érzem a nemzeti csapatnál továbbra is szükség van rám, a társak örülnek nekem. Természetesen bizonyítanom kell, hogy helyem van továbbra is a keretben. Az, hogy még 33 évesen is itt lehetek, az a futball iránti szeretetem egyenes következménye. Megtiszteltetés a hazámat képviselni.” – Folytatta a Bayern kapuvédője.

“Még most is fejlődni szeretnék, az eltökéltségem ugyan olyan, mint 10 évvel ezelőtt. Amíg élvezem a játékot, és a testem is engedi, hogy a legmagasabb szinten védjek, addig játszani szeretnék. Annak ellenére, hogy már egyre jobban kell figyelnem a mindennapokban, például a testem jelzéseire, vagy a táplálkozásomban, élvezem a munkám!” – Így a világbajnok hálóőr, aki ha nem is feltétlenül ter Stegennek célozta a mondanivalóját, jól időzítette nyilatkozatát.