Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbíthat a Lazio legjobbja – sajtóhír

A legfrissebb olasz lapértesülések szerint minden jel arra mutat, hogy a Lazio kiválósága hamarosan további évekre kötelezheti el magát a római csapathoz…

Az Il Messaggero információi szerint Sergej Milinkovic-Savic újabb egy évvel, 2024-ig készül meghosszabbítani szerződését a két forduló után négypontos fővárosi egyesületnél. A tervek szerint a szerb válogatott karmester új kontraktusában a felek 100 millió euró feletti kivásárlási árat rögzítenének a játékos iránti hatalmas nemzetközi érdeklődésre való tekintettel.

Milinkovic-Savic leigazolásával az elmúlt nyáron többek közt a Juventus, a PSG és a Manchester United együttese kacérkodott, azonban a 24 esztendős labdarúgó hűséges maradt az általa 2015 óta erősített “Sasokhoz”.

Az alapvetően védekező középpályás a 2017-2018-as szezonban futott kiváló évet, nagyszerű mezőnymunkája mellett 14 gólt is szerzett az említett kiírásban, és Olaszország topcsapatai mellett számos Premier League-ben szereplő klubnál is felmerült a leigazolásának lehetősége, ám az elmúlt idény visszafogottabban sikerült számára, mindössze ötször volt eredményes a bajnokságban, bár az évad végi Coppa Italia-döntőben csereként győztes gólt szerzett.

Milinkovic-Savic az ősszel immár az ötödik szezonját kezdte meg a Laziónál, eddig 31 találatot szerzett a csapat színeiben.