Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ettől a csapattól vár ajánlatot januárban a Spurs kiválósága – sajtóhír

A minap arról számoltunk be, hogy a Tottenham meg szeretné újítani lejáró szerződését legjobb játékosának, azonban a jelek szerint dán karmester sokkal inkább nyitott lenne a távozás felé…

A Marca úgy értesült, hogy Christian Eriksen egyelőre nem szándékozik elfogadni a Tottenham által kínált új szerződést, hanem ki akarja várni a januári átigazolási időszakot, ugyanis a dán válogatott középpályás a Real Madrid csapatának ajánlatát szeretné megvárni, ugyanis első számú célja, hogy mielőbb a “királyi gárda” labdarúgója lehessen.

Érdeklődőből nincs hiány iránta, a “blancók” mellett korábban Manchester United is puhatolózott már a Spurs vezérkaránál, de a teljesség igénye nélkül az olasz rekordbajnok Juventus, a legnagyobb kihívójaként számon tartott Inter, valamint az aktuális spanyol éllovas Atlético Madrid is nyitott a szerződtetése iránt.

A 27 éves irányító középpályás 2013 óta áll a Tottenham alkalmazásában, azóta 281 pályára lépés alatt 67 gólt szerzett a klub színeiben, és az idei szezonban is meglőtte már az első gólját az Arsenal elleni, döntetlenre végződött londoni derbin.