Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventus még mindig vinné a Real mellőzött ászát – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint a Juventus csapata továbbra is nyitott a Real Madrid szebb napokat is látott karmesterének leigazolására, és a jelek szerint januárban akár meg is köthetik az üzletet…

 

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portál jelentése értelmében a Juventus csapata nyitott arra, hogy januárban megvásárolja a Real Madrid együttesénél továbbra is keveset játszó Iscót.

A 27 esztendős spanyol válogatott középpályás éveken át a Zinedine Zidane által irányított Real Madrid alapembere volt, ám az idei szezonban Santiago Solarinál parkolópályára került, majd a francia szakember visszatérése ellenére továbbra sem volt felhőtlen a viszonya a csapatával, és az elmúlt spanyol bajnoki idényt mindössze két találattal és három gólpasszal fejezte be.

A helyzete idén sem rendeződött klubjánál, az első fordulóban csereként, a másodikban kezdőként lépett pályára, azóta pedig újból lesérült, de a spanyol sajtó is úgy véli, hogy már korántsem annyira nélkülözhetetlen a helye Zidane-nál sem, mint korábban, a francia szakember előző regnálása alatt volt.

A Juventus csapata már hosszabb ideje monitorozza Iscót, és az olasz sajtó szerint egyre valószínűbb, hogy januárban akcióba léphetnek a 75 millió eurós piaci értékkel bíró játékosért.