Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzőváltásra készül az AS Monaco – sajtóhír

Újabb vereségét követően az AS Monaco csapata öt forduló után még mindig nyeretlen a francia bajnokság (Ligue 1) idei kiírásában, így újra felmerült az edzőváltás lehetősége a hercegségbeli gárdánál…

A Calciomercato portálja francia forrásaira hivatkozta erősítette meg, hogy a gyenge rajt után bő egy év alatt immár harmadszor készül vezetőedzőt váltani az AS Monaco csapata. A beszámolók szerint a tavaly októberben már menesztett, majd januárban visszaültetett Leonardo Jardim munkájával továbbra sem elégedettek a klubnál, és a kieső helyen álló együttes a munkanélküli, tapasztalt olasz szakembert, Luciano Spallettit készül kinevezni.

A 45 esztendős portugál szakember tavaly is hasonlóan pocsékul rajtolt a Monacónál, akkor október 11-ig tartott iránta a türelem, majd kinevezték a korábbi klubikon Thierry Henryt, akivel nem hogy nem javultak az eredmények, de a csapattal sem találta a hangot, így három hónap után lapátra tették, és Jardim tért vissza, aki végül benntartotta az együttest az élvonalba, idén pedig újra kezdődtek a szenvedések.

Spalletti az elmúlt két szezont az Inter alkalmazásában töltötte, ám Antonio Conte leigazolásával nem maradt számára hely, így megköszönték a munkáját, az aktuális szezont munkanélküliként kezdte. A 60 éves tar mester korábban több ízben volt az AS Roma trénere (2005-2009 és 2016-2017), Olaszországon kívül eddig csak a szentpétervári Zenitnél dolgozott (2009-2014).