Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Salzburg: A csapat legújabb gyémántja CR miatt is sikeres!

Erling Braut Haland nevét az elmúlt hetekben történtek után alaposan megjegyezhettük. A 19 esztendős norvég tehetség édesapja elárulta, minek köszönhető az, hogy fia ilyen magasságokba eljuthatott. 

(Kép: as.com)

A legutóbb a Liverpool ellen is betaláló, 11 idei tétmérkőzésén már 18 gólnál járó fiatal sikereiről előbb az édesapa, a Premier League-ben futballozó Alfie Haaland nyilatkozott az ESPN megkeresésére.

“Erling mindig is tehetséges játékos volt. Sok tehetséget lehet látni, elsősorban fiatalon, de sokukból hiányzik az eltökéltség. Erling szemében mindig is látszott az az éhség, ami segítette őt eljutni idáig.” – Kezdte a büszke édesapa.

“11-12 éves korában rengeteget gyakorolt egyedül. Már akkor az a cél vezérelte, hogy még jobb lehessen. Talán ez az akarat az egyetlen, amelyet örökölt tőlem, hiszen én sosem számítottam igazán tehetséges játékosnak. Erling nagyon fiatalon, rengeteg áldozatot hozott, jóval profibb, mint én voltam!” – Folytatta Alfie Haaland, megosztva egy érdekes részletet fia motivációjáról.

“Patrice Evra egyszer mesélt neki egy történetet arról, hogy Cristiano Ronaldo miképpen étkezett Manchesterben. Cristiano csak halat evett. Erling nagyon odafigyel a táplálkozására. Cristiano inspirálja ebben, hiszen elképesztő az, hogy Ronaldo még 34 évesen is kifogásolhatatlan fizikai állapotban van. Erling nagyon hamar megtanulta azt is, hogy minden cselekedetünknek, így az étkezésnek is nagyon nagy súly lehet.” – Így az édesapa, aki annyit még elárult, hogy bár CR inspirálja a fiát, Erling Haaland példaképe egy bizonyos Zlatan Ibrahimovic.