Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hazai pályán hullajtott pontokat a Roma!

A Paulo Fonseca vezette AS Roma sem tudott mit kezdeni az eddig rendkívül stabilan teljesítő Cagliari ellen. A ‘farkasok’ hazai pályán játszottak döntetlent a szárdokkal szemben a Serie A 7. fordulójában…

A Napoli után az AS Romát is megtréfálta idegenben a Cagliari. Igaz Rolando Maran tanítványai ezúttal nem három, hanem egy ponttal térhettek haza. Ám a szárdok esetében ez is hatalmas bravúrnak mondható, ráadásul a Cagliari eddig jobban teljesít idegenben, mint hazai környezetben. Ez szintén igaz az AS Romára is, mivel Fonseca csapat három otthoni bajnokijából csupán egyet nyert meg. A vezetést egyébként a Cagliari szerezte meg a 26. percben Joao Pedro büntetőjével, majd a 31. minutumban egy öngóllal egyenlített a Roma. A hajrában úgy tűnt, a ‘farkasok’ begyűjtik a három pontot, ám a játékvezető a VAR segítségével érvénytelenítette végül Kalinic találatát. 

AS Roma – Cagliari 1-1 (1-1)
G.:
Ceppitelli(31., öngól) ill. Joao Pedro(26., büntető)

További végeredmények:

Atalanta – Lecce 3-1 (2-0)
G.: 
Zapata(35.), Gomez(40.), Gosens(56.) ill. Lucioni(86.)

Bologna – Lazio 2-2 (2-2)
G.:
Krejci(21.), Palacio(31.) ill. Immobile(23., 39.)
Kiállítva: Medel(70.) ill. Lucas Leiva(60.)