Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

De Gea: “Elnézését kérek a szurkolóktól…”

Mint ismert, a Vörös Ördögök újabb vereséget szenvedtek a bajnokságban, ezúttal a Newcastle ellen kaptak ki 1-0-ra. A mérkőzést követően a spanyol válogatott hálóőr kért bocsánatot a fanatikusoktól.


David De Gea nyilatkozott az újságíróknak a “szarkák” elleni betlit követően, amelyben elárulta, hogy ennyire nehéz időszaka még sosem volt a Manchester United csapatában. Továbbá elnézést kért a szurkolóktól, megérti, hogy elégedetlenek, és nincs semmilyen kifogás arra, amit mostanában az együttes művel. Ole Gunnar Solskjaer gárdája alig tudott veszélyeztetni a találkozón, jelenleg pedig csupán 2 pont választja el az csapatot a kiesőzónától. A Vörös Ördögök 8 fordulót követően, 2 győzelemmel, 3 döntetlennel, és 3 vereséggel állnak, amellyel pillanatnyilag a 12. helyet foglalják el a tabellán.

“Egyetlen komoly helyzetet sem tudtunk kialakítani. A védekezésünk jó volt, de ettől sokkal határozottabban kell kimennünk a pályára. Van néhány sérültünk, azonban ez nem lehet kifogás. Mi vagyunk a Manchester United, ezért továbbra is keményen kell dolgoznunk, küzdenünk, és mérkőzéseket kell nyernünk. Rengeteg mindenben kell fejlődnünk, fogalmam sincs mit mondhatnék. Harcolunk, próbálkozunk és igyekszünk minden nap fejlődni. Borzalmas ez most számunkra. Ez a legnehezebb időszak, amióta itt vagyok. Fogalmam sincs, hogy pontosan miért történik. Elnézését kérek a szurkolóktól, harcolunk tovább, elhiszem, hogy csalódottak. A saját szögletünkből kaptunk gólt. Ez nem történhet meg, elfogadhatatlan” – mondta a Sky Sports-nak, a látszólag magába fordult spanyol hálóőr.