Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megúszta a súlyos sérülést a Liverpool ásza – sajtóhír

A Liverpool drámai sikere vasárnap délután úgy tűnt, hogy vezéráldozattal járt, azonban jelen helyzet szerint nem kell tartaniuk a súlyosabb sérüléstől a BL-címvédő híveinek…

A Goal.com értesülései szerint a Leicester City elleni találkozó hajrájában lecserélt Mohamed Szalah megúszta a súlyosabb bokasérülést az U21-es válogatott Hamza Choudhuryvel történt ütközését követően, és a listavezető Liverpool reményei szerint a válogatott-szünet után újra csapata rendelkezésére fog állni.

A 27 éves egyiptomi gólfelelős a Premier League (angol bajnokság) idei kiírásában négyszer, a Bajnokok Ligája csoportkörében pedig további két alkalommal tudott eredményes lenni.

A nyolcból nyolc bajnoki mérkőzését megnyerő “Vörösök” az október 20-i folytatásban a Manchester United elleni, idegenbeli fellépésre lesznek hivatalosak Jürgen Klopp fiai.

További pozitív hír a Pool számára, hogy a klub reményei szerint a szünet utáni folytatásban a nyitófordulóban megsérülő első számú kapus, Alisson Becker is újra bevetésre kész lesz.