Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzőt váltott a Fradi El-ellenfele – HIVATALOS

A spanyol bajnokság (La Liga) nyolcadik fordulója után betelt pohár az Espanyol vezetőségénél, és a kieső helyen álló együttes menesztette vezetőedzőjét…

A 20 csapatos spanyol bajnoki mezőny 19. helyén tanyázó és az Európa-liga csoportjában négy ponttal rajtoló Espanyol együttese a hétfői napon kirúgta eddigi vezetőedzőjét, David Gallegót és Pablo Machint nevezte ki a helyére.

A leköszönő tréner mindössze öt hónapot töltött a barcelonai gárda kispadján, a nyolc forduló alatti öt ponttal azonban a gárda kieső helyen áll a bajnokságban, az elmúlt hetek sikertelenségét pedig nem tűrte tovább a klub vezetése.

A 44 éves Machin a múlt szezonban a Sevilla kispadján próbálkozott, ám nem tudta kihúzni a szezon végéig, márciusi menesztése után most állhat újra munkába. Azt megelőzően emlékezetes éveket töltött el a Girona alkalmazásában, akiket emlékezetes menetelés végén juttatott fel, majd tartott bent az élvonalban.