Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane még mindig akarja a kiszemeltjét – sajtóhír

Spanyol lapinformációk szerint Zinedine Zidane kiáll korábbi tervei mellett, és egy olyan játékossal erősítené meg nyáron a Real Madridot, akit jelenlegi klubjánál finoman szólva is kétesen ítélnek meg…

A Marca információi szerint Zinedine Zidane továbbra is bízik abban, hogy a Real Madrid csapata a közeljövőben meg fogja szerezni Paul Pogba szolgálatait, a lap szerint a francia szakember szándékát az sem befolyásolja, hogy a világbajnok középpályás az utóbbi időben rengeteg kritikát kapott a komoly hullámvölgyben lévő Manchester Unitednél.

A francia kiválóság szerződése 2021 nyaráig érvényes még az Old Traffordon, azonban amennyiben nem sikerül vele belátható időn belül új megállapodást kötni, úgy vélhetően legkésőbb jövő nyáron sor kerülhet az immár hosszabb ideje rebesgetett eladására. A “királyi gárda” pedig jó ideje a legfőbb kérők között tartható számon, legfőképpen a francia tréner miatt.

Pogba a 2016-os visszatérése óta 141 mérkőzésen 31-szer talált be a United szerelésében, az idei szezonban lejátszott öt bajnokiján azonban eredménytelennek bizonyult még büntetőből is.