Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bayern München: már télen távozna a klublegenda!

A német Bild legfrissebb híre szerint akár már a téli átigazolási időszakban leléphet a Bayern Münchentől a keret legrégebbi játékosa, a még mindig csak 30 esztendős Thomas Müller. A világbajnok támadó kevesli a neki jutó játékperceket.

Thomas Müller mostanra szinte teljesen kiszorult a Bayern München kezdőcsapatából. A bajorokat már 11 éves kora óta szolgáló csatár a mostani szezonban tíz tétmeccsen lépett pályára a klubjában, ám csak egyetlen alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Az pedig, hogy a helyette játszó Serge Gnabry brillírozik a pályán (mester négyes a Spurs ellen), csak tetézi a bajt.

Állítólag maga Müller jelezte a vezetőség felé, hogy ha továbbra is Niko Kovac-csal számolnak, mint vezetőedző, akivel egyébként sem túl felhőtlen a kapcsolata, szívesen távozna. Erre pedig akár már januárban sor kerülhet, hiszen fontosak számára a játékpercek, lévén jó eséllyel utolsó Európa-bajnoki szereplése vár rá jövő nyáron.

Úgy tudjuk, hogy Müllerért már bejelentkezett az olasz Inter, és egy angol páros, az Arsenal és a Liverpool is.

A müncheni gólvágó jelenlegi szerződése 2021-ig érvényes az Allianz Arénában, ám ha a vezetőség is úgy akarja, alighanem már 20-30 millió euróért cserébe is klubot válthat.