Messi: “Neymar tudja, hogy hibát követett el, amikor a PSG-be igazolt”

Sz. Andrea
Sz. Andrea
újságíró, 2019 október 9. 19:15

Lionel Messi és Neymar a pályán és azon kívül is remek kapcsolatot ápolnak, az argentin pedig most arról beszélt, hogy korábbi csapattársa rosszul tette, hogy eligazolt a Barcelonából. 

Forrás: dailymail.co.uk

Messi egy hosszabb interjút adott a RAC1 spanyol rádiócsatornának, amelyben többek között a korábbi csapattársáról, Neymarról is beszélt.

Az argentin először tagadta, hogy bármi köze lett volna ahhoz, hogy a Barcelona a nyáron vissza akarta szerezni Neymart.

“Habár nagyon sok ember gondolja úgy, hogy én felelek az igazolásokért a csapatnál és az edzők menesztése is az én ötletem, de semmi befolyásom nem volt Neymar visszatérésére. Beszélgettem vele a nyáron, és az volt a benyomásom, hogy vissza akar jönni a Barcelonába, de csak ennyit tudok az egészről.”

Messi azt is hozzátette, hogy továbbra is tartja a kapcsolatot a brazil támadóval, és úgy érzi, hogy Neymar tudja, hibát követett el azzal, hogy a PSG-be igazolt.

Őt kell megkérdezni erről, de szerintem ez a helyzet. Ismerve őt és látva, hogy min megy keresztül, biztos vagyok benne, hogy tudja, hibát követett el.

Neymar 2017-ben igazolt el a Barcelonából világrekordot jelentő 222 millió euróért.