Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19: Ez után a vereség után nagyon nehéz helyzetben az Eb-re vágyó magyar csapat

Megkezdte a selejtező sorozatot az Európa-bajnokságra a magyar U19-es válogatottunk, ám a nyitány végül nem a tervek szerint alakult.

Kép: MLSZ

Győrben, a vendég Grúzia válogatottja ellen játszotta első selejtezős meccsét Bene Ferenc U19-es válogatottja. A csoportunkban még Kazahsztán és Horvátország található, így a papírforma azt mutatta, talán a legkönnyebbnek tűnő ellenféllel kezdhettünk. Az azonban gyorsan kiderült, hogy nem lesz ez egy könnyű este a fiúknak: már a 11. percben megszerezték a vezetést a fehér mezes vendégek.

A folytatás azonban kedvezőbben alakult: Tóth-Gábor góljával sikerült még az első fél órában egyenlíteni, így ismét nyílt lett az összecsapás. A szünet előtt nem sokkal azonban jött egy újabb nehezítő tényező: Kalmár Olivért második sárga lappal kiállította a játékvezető (a magyar védő 4 perc alatt gyűjtötte be a két figyelmeztetést), így a folytatásban már csak 10 emberrel küzdhetett a magyar válogatott.

A 49. percben Skribek betalált, így sikerült fordítani – ezzel azonban a jó hírek el is fogytak egy időre. A grúzok átvették a játék irányítását, mi pedig visszahúzódtunk. Olykor eljátszottunk a kontrázás gondolatával, de összességében egyre inkább nyugtalanító volt a vendég fölény. Az a fölény, amely egy óra játék után hirtelen kétszer is soknak bizonyult. A magyar védelem ugyanis előbb a 62., majd a 65. percben is kapitulált némi figyelmetlenség után, ezzel pedig ismét átkerült az előny ellenfelünkhöz. És ez ráadásul egy erős pofon volt, ami után nem is igazán tudtak már a fiúk felállni.

Volt még helyzete Magyarországnak, de Mekvabishvili a 82. percben mindent eldöntött, amikor 4-2-re változtatta az állást. Innentől már nem volt miről beszélni, a grúzok bebiztosították megérdemelt győzelmüket. Számunkra a folytatás szombaton következik majd, amikor is a horvátokkal játszunk majd este 20:00-kor az ETO Parkban; zárásképp pedig kedden lépünk majd pályára a kazahok ellen Gyirmóton.

A csoport másik mérkőzésén Horvátország 3-0-ra nyert Kazahsztán ellen.

Magyarország – Grúzia 2-4
G.: Kvarathskhelia (11.), Tóth-Gábor (26.), Skribek (49.), Guliashvili (62.), Moistrapishvili (65.), Mekvabishvili (82.)

A magyar csapat:
Ásványi Balázs – Huszti András, Szűcs Kristóf, Varju Benedek, Kalmár Olivér – Kocsis Bence (Körmendi), Hidi Sándor (Nyári) – Bukta Csaba (Cipf), Szabó Bálint (Radics), Skribek Alen – Tóth-Gábor Kristóf (Beke). Szövetségi kapitány: Bene Ferenc.