Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Valóban nüanszokon múlhat egy karrier!

A Real Madrid középpályása, Casemiro érdekes történetet osztott meg arról, hogyan is került a pálya közepére.

(Kép: marca.com)

“11-12 éves lehettem, amikor a Sao Paulohoz jöttem próbajátékra. Nagyjából 300-an jelentkeztünk.” – Kezdte a múltidézést a brazil.

“Fizikálisan mindig is erős voltam, talán ezért is játszottam gyerekként csatárt. Ám akkor ott, egy pillanat alatt megváltozott minden.” – Folytatta a blancók kiválósága.

“Az edző megkérdezte, ki játszik kapusként? Hárman jelentkeztek. Majd megkérdezte, ki játszik csatárt? Itt már 50 kéz lendült a magasba. Tudtam, hogy sokan vannak, így hát nem mertem bevallani az igazat. Aztán jöttek sorban például a hátvédek, vagy támadó középpályások. Újabb 50-50 fővel (…) A védekező középpályás posztra viszont már csak nyolcan emelték fel a kezüket?Ekkor jött az ötlet, hogy én is ezen a poszton játszok. Először még azt hajtogatták, hogy csakis csatár lehetek, de mondtam hogy ez egyáltalán nem igaz. Nagyon nagy volt a verseny, mindent megtettem, hogy kiválasszanak.” – Így a Real Madridhoz az FC Porto együttesétől szerződő játékos, aki megjegyezte azt is, hogy amennyiben megmondja az igazat, nem kizárt, hogy nem jutott volna el ilyen magasságokig.