Szezon közben igazolt kapust a Tottenham – HIVATALOS

Sz. Andrea
Sz. Andrea
újságíró, 2019 október 14. 20:08

Az angol első osztályban szereplő Tottenham Hotspur csapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolták Michel Vormot.

Forrás: talksport.com

A Tottenham hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy a szezon végéig leigazolta Michel Vormot. A holland kapusnak idén nyáron járt le a szerződése a londoni klubbal, így az új idényre csapat nélkül maradt. Hugo Lloris sérülése miatt azonban szükségük van még egy kapusra, így visszahozták az így már ingyen igazolható Vormot.

A holland hálőőr 2014-ben csatlakozott a Tottenhamhez, de minden sorozatot figyelembe véve csak 47 mérkőzésen védhette a csapat kapuját második számúként Lloris mögött.

Vorm a 13-as mezszámot viseli majd a szezonban.