Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fortuna Liga: győzelemmel folytatta a DAC – videóval

A válogatott-szünetet követő folytatásban megnyerte vasárnapi hazai mérkőzését a szlovák bajnokságban (Fortuna Liga) érdekelt FC DAC 1904 gárdája…

Az FC DAC 1904 gárdája esélyesként fogadta a MOL Arénában az Aranyosmarót csapatát, szokás szerint két magyar játékossal a kezdőjében, mivel a csapatkapitány Kalmár Zsolt sérülése után még csak a kispadról juthatott némi lehetőséghez. Ugyanakkor Vida Máté és Vida Kristopher ismét tagja volt Hyballa mester kezdő 11-ének, ezúttal azonban szerepet cseréltek egymással, és a gólerős támadó helyett most a legutóbb a válogatottban is megbízható teljesítményt nyújtó középpályás tudott eredményes lenni a találkozó elején. A vendégek a második etap derekánál válaszolni tudtak, azonban négy percre rá Divković bevitte a szerdahelyiek három pontot érő, győztes találatát, akik így folytatták a tapadást a mezőny első két helyezettjére.

FC DAC 1904 – Aranyosmarót 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Vida M. (13.), Divković (65.), ill. Ďubek (61.)

FC DAC 1904: Jedlička – Blackman, Kružliak, Beskorovainyi, Šimčák – Vida M., Oravec – Fábry (63. Kalmár), Ronan (90+1 Čmelík), Vida K. – Divković (88. Ramirez). Vezetőedző: Peter Hyballa.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye