Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Napoli perrel fenyegeti a saját játékosait

Az olasz bajokságban szereplő Napoli csapata hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy jogi lépéseket fontolgat a saját játékosai ellen, mert azok nem teljesítették a vezetőség kérését. 

Forrás: extra.ie

A Napoli hivatalos közleményt adott ki, amelyben közölték, hogy a klub jogi lépéséket fontolgat a játékosai ellen, akik a Salzburg elleni 1-1-es döntetlen után az elnök, Aurelio De Laurentiis kérését figyelmen kívül hagyva nem maradtak vasárnapig a csapat edzőközpontjában, hanem hazamentek. Egyedül a vezetőedző, Carlo Ancelotti utazott a Castel Volturno edzőkomplexumba, miután nem volt hajlandó beszélni a sajtó munkatársaival. Ettől függetlenül a klub az olasz szakemberre próbálja tolni a felelősséget amiatt, hogy a játékosok nem tettek eleget az elnök kérésének.

“A klub bejelenti, hogy a játékosok keddi viselkedése miatt mindenképpen óvást tesz azért, hogy megvédje a gazdasági, vagyoni, imázs és fegyelmi jogait. A klub azt is egyértelművé szeretné tenni, hogy a vezetőedzőt, Carlo Ancelottit bízta meg az első csapat edzőtáborával kapcsolatos döntéshozatali felelősséggel. Az ügyben nem kívánunk nyilatkozni.”

– írta a Napoli a hivatalos oldalán.

Carlo Ancelotti már a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nem ért egyet De Laurentiis az intézkedéseivel, amelyek arra irányulnak, hogy a játékosok több motivációt találjanak azután, hogy történetük egyik legrosszabb szezonkezdetén vannak túl.

A Napoli jelenleg csak a 7. az olasz bajnoki tabellán, 11 ponttal lemaradva a listavezető Juventus mögött, ezért De Laurentiis úgy döntött, hogy a játékosoknak egészen vasárnapig, a Genoa elleni bajnoki utánig a klub edzőközpontjában kell maradniuk.