Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: három csapat már bejutott a legjobb 16 közé

A keddi és a szerdai napon bonyolították le a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulóját, mely során több csapatnak is lehetősége volt, hogy akár már most biztosítsa helyét az egyenes kieséses szakaszban. Volt olyan aki megtette, és volt, aki egyelőre (?) nem…

A szerdai napon a Juventus 2-1-es győzelmet harcolt ki Douglas Costa 93. percben szerzett góljával a Lokomotiv Moszkva vendégeként, ezzel a 10 ponttal bíró torinói gárda máris továbbjutott a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába, így Cristiano Ronaldo a tavalyi negyeddöntős fiaskó után ismét megpróbálkozhat elhódítani a serleget új csapatával, csakúgy mint a legendás Gianluigi Buffon is harcolhat a hőn áhított sikerét. Ugyanebben a csoportban az Atlético Madrid nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel, miután a “Matracosok” 2-1-re leégtek a Bayer Leverkusen otthonában.

A hétvégi forduló után edzőjét menesztő Bayern München a BL-ben folytatta hibátlan menetelését, a bajorok az Olympiakosz 2-0-s legyőzésével biztosították helyüket a legjobb 16 csapatot tömörítő mezőnyben. A Lewandowski vezette német gárda a negyedik fordulóban a negyedik győzelmét aratta, így 12 ponttal behozhatatlan előnyre tett szert a harmadik előtt, de a második helyen álló Tottenham is nagy lépést tett a továbbjutás felé, négy ponttal előzi meg a harmadikat.

Ugyancsak őrzi száz százalékos mérlegét a Paris Saint-Germain együttese, amely a főtábla egyedüli csapataként még gólt sem kapott a sorozatban. A fővárosi gárda Icardi korai góljával győzte le szerdán 1-0-ra a később büntetőt hibázó Club Brugge-t, és 12 pontjával szintúgy kvalifikálták magukat a 16 közé, de a második helyen a kiütéssel diadalmaskodó Real Madrid is előnyös pozícióból várhatja az utolsó két csoportmeccsét.

A Manchester City viszont nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel, Pep Guardiola fiai “csak” 1-1-es döntetlent értek el a története első BL-pontját szerző Atalanta alkalmi otthonában, Milánóban egy rendkívül izgalmas összecsapáson. Ennek ellenére a City előnye két körrel a vége előtt öt-öt pont a csoport másodikja és harmadik helyezettje előtt, így aligha lehet veszélyben a továbbjutás.