Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ramsey bocsánatot kért Cristiano Ronaldótól a gól miatt

A walesi válogatott középpályás elnézést kért az “ellopott” gólja miatt, mert rosszul ítélte meg a helyzetet, ezzel pedig elvette a portugál támadó rekordot jelentő találatát. 


Mint ismert, a Juventus 2-1-re legyőzte a Lokomotiv Moszkvát idegenben, az olaszok első gólját pedig Crisiano Ronaldo szerezte volna Guilherme hibáját követően, azonban Aaron Ramsey a gólvonalon guruló labdába belepöckölt, így elvéve azt a portugál klasszistól. A walesi játékos elmondta, hogy első körben rosszul mérte fel a szituációt és ezért segítette a labdát a kapuba. Emiatt a mérkőzést követően a 28 éves középpályás bocsánatot kért Ronaldótól, nem akarta ellopni a gólját.

“Úgy éreztem a kapus közelebb van hozzám, és még van esélye visszavetődni, az ösztöneim pedig azt súgták, hogy biztosra kell mennem. Ezért elnézést kértem Cristianótól”nyilatkozta Ramsey a mérkőzést követően.

Az ötszörös aranylabdást ezzel megfosztotta csapattársa egy újabb egyéni rekordtól, ugyanis nem tudott betalálni a 34. különböző csapat ellen a Bajnokok Ligájában. Raúl és Lionel Messi szintén 33 csapat ellen volt eredményes, így Cristiano Ronaldo ezzel a találattal egyedüli csúcstartó lehetett volna.